KamillaKatie 2015.01.21. 11:50

DIY naptár

Na jó, azért azt ne gondoljátok, hogy az egész határidőnapló saját készítésű! :) Csak az egyedi fedőlapja. :) Ugyanis történt néhány éve, hogy kerestem a megfelelő naplót év végén, ami mintában, elosztásban, méretben is megfelel. De valahogy sehogy sem akadtam rá az igazira. Aztán egyszer csak rájöttem a megoldásra. Vettem egy egyszínű borításút, de olyat, aminek az elosztása és a mérete éppen passzol az igényeimhez. Ezután a kreatív hobby boltokban fellelhető, ezerféle scrapbook papírok közül hosszú válogatás után összeállítottam azokat a mintákat, amik a legjobban tetszettek. És mutatom, hogyan tovább :)

Amire szükséged lesz:

határidőnapló

scrapbook papírok

kétoldalú ragasztó

olló

szalag

És az elkészítése:

Fejben elterveztem hogy milyen elrendezésben, osztásban és harmóniában teszem fel a papírokat, majd méretre vágtam mindent. Ezután levágtam a kétoldalú ragasztóról a megfelelő hosszúságú csíkokat, feltettem a naplóra, majd a papírokat is felragasztottam rá. Utolsó lépésben jött a szalag, ehhez én egy markánsabb színt választottam, amiből igaz hogy csak kevés van a mintás papíron, de a szalag szépen kiemeli :)

2014_26_mint-and-chocolate_1.png

img_0044.jpg

 

A néhány nappal ezelőtti poszt folytatása képekben (mert olyan sok gyűlt össze) ;)

eec13e1dbf3b22294b4ebbca915b8775.jpg

A '60-as, '70-es évekből hozzuk, pedig akkor még én nem is éltem és szerintem sok Katie-s sem, hogy a lambéria, a faborítás belső tereken idejét múlt, retró, nem szép, nem modern... És a vidéki, rusztikus enteriőrökről is hasonlóan vélekednek sokan. Mai posztomban számos olyan inspirációt, ötletet, hangulat képet hoztam, melyekkel szeretném ezt megcáfolni, megmutatni, hogy ez nem igaz. A természetesség, a sok növény, a nyers beton, a sok fa, a rusztikus hangulat mind mind lehet menő, modern, új, igényes, szép, vagány, érdekes.

Antikolt hajópadló, nyers téglaborítás a hálószobában, nyers beton fürdőkád, eredeti tartógerendák láthatósága, és sorolhatnám tovább... de nézzük inkább a képeket! :)

1aac9d409fdd6fe186b911aebefbf799.jpg

 

Még decemberben vettem egy desszertes főzős magazint. Utólag bebizonyosodott, hogy remek választás volt. Mutatok nektek majd néhány, általam is kipróbált téli receptet. Első egy nagyon jellemző ízkombinációs, végtelenül egyszerű és gyors nasi - a fahéjas almachips.

img_8944.jpg

Akármennyire is elcsépelt téma, én azért nem bírtam megállni, hogy ne menjek ki a Vörösmarty téri karácsonyi vásárba fotózni. Így utólag azt mondom, még szerencse, hogy kimentem, mert rengeteg érdekes dologgal találkoztam, sok szépséget fotóztam. Mind mind magyar fiatal keze munkája. Igazán büszkének érzem magam. És bizony ért megtiszteltetés is, ugyanis néhány márka képviselőjével le is beszéltem együttműködést. 

Első bemutatottam az Artisan. A brand mögött egy házaspár lakozik, akik vidéki otthonukban, saját kezűleg faragják, designolják és festik a termékeiket. Erősségük az üdvözlőtáblák, órák, fogasok, névtáblák, mágnesek és a madáretetők. Kedves formáikkal, figuráikkal és kellemes játékos színeikkel, bármelyik otthont fel tudják dobni a termékek.

Rendelj bátran tőlük, eszméletlen választékuk van! :) 

img_8685.jpg

Te szoktad dekorálni karácsonykor a hálódat? Hát én sem. Sosem jutott eszembe, hogy akár egy ajtókoszorút, akár egy gyertyás asztali díszt tegyek a hálószobába. De ahogy belegondolok, arra jövök rá, hogy miért is ne?! Hiszen a kertben fényfüzér adja meg a hangulatot, a bejárati ajtón karácsonyi kopogtató, a nappaliban adventi koszorú... De ha az ötlet mégsem tetszik, hogy a hálóba is tegyél valami szép díszt, akkor mondok egy sokkal jobb ötletet! Csupán az ágyneműt cseréld le egy szép ünnepi variációra. :) Mutatok párat:

_781.jpg

KamillaKatie 2014.12.04. 00:21

Blue christmas

Neked milyen színű a karácsony? Fenyő zöld és piros? Esetleg arany és ezüst? Talán a fehéret párosítod az ezüsttel? A hagyományos színek a szüleinktől jönnek, nem? Emlékszem, gyerekkoromban mindig arany piros, vagy zöld volt minden dísz. Nem mintha ez rossz lenne, sőt! De amióta foglalkozom a blogolással, és egyre nagyobb rálátásom van a trendekre, a lehetőségekre, elkezdett foglalkoztatni, persze először csak gondolati szinten, mert hogy nagyon ragaszkodom a hagyományokhoz, hogy mi lenne, ha idén hagynám ezeket a színeket, és megpróbálkoznék valami újjal?! Kedvenc színem amúgy is az égszínkék, és a nappalinkban is ez a szín harmonizál, így úgy döntöttem, hogy idén a fehérhez a világos - jeges kéket párosítom. Még nincs kész minden, így most nem a saját lakásomból mutatok részleteket, de sok szép 'Blue Christmas' képet válogattam össze nektek. :)

zenei ráhangolódás :)

https://www.youtube.com/watch?v=1ODuAwR1-pE

797566180ed8e12792820c9efeed5bb0.jpg

Egyre több gasztro blogot indítanak útjára manapság a bloggerek. De tudnak vajon különlegesek lenni? Tudnak  eléggé egyediek lenni? Kell 100%-ban újat mutatni, ahhoz, hogy fennmaradjon a víz felszínén egy blog?

10815657_10153362931757785_1116026511_n.jpg
Mostani posztomban épp egy ilyen frissen startolt gaszto oldalt mutatok be nektek. Hogy miért rá esett a választásom? Azért, mert egy jó barátnőmről van szó és mert nagyon igényes, amit csinál.

KamillaKatie 2014.11.11. 13:09

Őszben nyár

Kicsit rendhagyó poszttal jövök mára. Néhány hete látogatóban voltam Sopron környékén és miután egyik este láttam egy csodás helyszínt Instagramon, másnap fel is kerestük és csináltunk egy szép sorozatot... Lássuk, mi született belőle:

blogra1.jpg

Van egy felesleges karácsonyi fényfüzéred?

Akkor vegyél hozzá egy csomag tetszőleges színű papírpoharat. Ha szeretnéd mintásra a fűzért, akkor papírokat is.

És mutatom, hogy csináld!

papírfüzér1.jpg

süti beállítások módosítása